4. Fejezet

 ( Heloooooo! Hát úgy volt, hogy kicsit hosszabbra írom ezt a fejezetet, de ehelyett inkább úgy döntöttem, a következő lesz hosszabb : itt most csak LuHan szemszögéből vannak írva az események. KyungSoo lemaradt valahol... :( Jó olvasást! )


 LuHan pov :

 Kettő. Kettő teljes hétig voltam betegállományban, Jongin és KyungSoo szárnyai alatt, egyetlen szobába bezárva. Jó, mosdóba néha kimehettetm. Kísérettel...
 El tudja valaki képzelni, milyen tizennégy napon keresztül folyamatosan az ágyban fetrengeni, este leckét másolni, aztán két ember társaságában mosdóba menni? Hiába mondom, hogy jól vagyok, hogy fel rudok kelni, nem. Ők majd jobban tudják, hogy mikor mászkálhatok egyedül.
 KyungSoo majdnem minden este átjött, segített házit írni, néha főzött. Jongin mindig, amikor hazaért, ellenőrizte a kötéseimet, odaadta, mit kell bemásolnom a füzetembe az órai anyagból, meg úgy mindenben segített : közlekedésben, tanulásban, behozta nekem a kajámat, reggelente is mindig hagyott az ágyam mellett egy tálcán valamilyen reggelit, meg egy üveg vizet. Sokat is cukkoltam vele, hogy ő az apám és akkor Soo a felesége.
 Mit reagált? Leütött.
 Azt azért nem, de megmondta, hogy örüljek neki, amiért egyáltalán gondoskodik rólam, többet úgysem lesz ilyen. Nem, mi? Tudtam én, hogy a legjobb, mondhatni egyetlen barátja vagyok a rengeteg haverja mellett, ezért hiába állítja az ellenkezőjét, tudom, hogy bármi történjék, mellettem lesz. Mindig is tiszteltem benne, mindig meglepett, hogy mennyire őszinte, de ha az érzéseiről kellett beszélnie, vagy elviccelte vagy tettette a bunkót. Pedig nem az. Szerintem legbelül nagyon is érzékeny srác, csak nem akarja vagy nem is tudja kimutatni.
 Ellentétben KyungSoo -val. Ő teljesmértékben kimondja azt, amit gondol, de az érzéseit főként. Hányszor hallottam már tőle, hogy mennyire aggódott értem, hogy én vagyok az ő kis ördöge és még sorolhatnám. Elég szégyellős fiú, de ha szeret, akkor azt nagyon, s ki is mutatja. Talán ezért nem bírják egymást annyira, holott nem is találkoznak ahhoz eleget, hogy normálisan megismerjék egymást? Igazság szerint csak jongin véleményét tudom pontosan Soo - ról , hiszen azt rendszeresen mondogatja : " Töketlen... elgörbültek a hajlamai, basszus, az anyádnak képzeli magát!"
 Igen... Jongin kedves srác... néha...
 KyungSoo-tól pedig annyit tudok, hogy nem kedveli, mert szerinte olyan nem törődöm stílusú. De konkrét kis szöveget még nem alkotott neki.
 Szóval a harmadik héten már mehettem suliba. Jézusom... soha nem örültem még ennyire annak, hogy korán kell kelnem azért, hogy tanulhassak. Melyik diák szereti az iskolát?
 - Jongin? - fordultam a padtársam felé az egyik szünetben. Ő már pakolta el a könyveit, hogy helyettük a szendvicsét vegye elő.
 - Hm?
 - Nem láttam ma Krist...
 - És? - húzta fel a szemöldökét - Én is meg tudlak verni, ha nagyon akarod.
 - Áh, nem az! Csak... nem vagyok benne biztos, hogy tényleg ő volt. Lehet, hogy rosszul láttam. Csak annyi biztos, hogy szőke volt...
 - Két szőke srác van a suliban. Az egyik te vagy, a másik Kris. Az ügy lezárva!
 - Nem igaz! - pöcköltem meg a fejét, mire morogva odébb húzódott. Amikor rájön a hülyeség, nem lehet vele beszélni... - Nem csak mi vagyunk szőkék.
 - Igaz - bólintott megadóan - a lányok közt is sok a hülye.
 - Na, most már komolyan elegem van belőled! Figyelj már, basszus, ez nem vicc! Lehet, hogy tényleg nem ő volt, vagy...
 Erre felsóhajtott, s felállt. Ajjaj...
 Megfogta a vállaimat, így az egyik kezében lévő szendvics hála istennek megpuszilta az egyenruhámat is. Kicsit megrázott, amire a vaj maradék szét is kenődött rajta. Imádom ezt a srácot!
 - Kemény két hete volt! A "megmentőd" úgy is elintézte, nem? Ha megint akarnak tőled valamit, akkor KyungSoo mama majd megvonja az uzsonnát, ne aggódj!
 - Úgy utállak ilyenkor... - húztam el a számat, mire ő csak mosolygott, s felkapta a táskáját. Aha, tényleg. Földrajz...
 A szemeimet forgatva én is felvettem a tatyómat, aztán az ajtó felé indultam. Biztos, hogy akartam én iskolába jönni? Miért érdekel annyira, hogy Kris volt-e vagy sem? Már mindegy. Elvégre "KyungSoo mama majd megvonja az uzsonnát", ha gond lesz, ugye? Végül is, min aggódjak? Megkapták a magukét, meg aztán... azt mondta...
 " Ha félsz... Én itt vagyok..."
 Nem!
 LuHan, legyél már egy kicsit normálisabb! Az ott egy idegen, nem találkoztok többször, semmi közöd hozzá, véletlen volt ott és nem akar tőled semmit! Ennyi!
 Dühösen vágtattam ki a teremből. Nem igaz, hogy még most is azon a hülyén jár az eszem! Miért nem felejtem már el? Biztos csak arra járt... maszkban...
 Ekkor valami puhának ütköztem, arról pedig visszapattantam a földre. A hátsóm a kövön érkezett le, a táskám az ölembe esett, a földrajz tankönyvem pedig mellettem landolt a hideg földön. Na, most épültem fel...
 Meglepetten pillantottam fel az előttem lévő akadályra : egy magas, szőke fiú, füzetekkel a kezében. Aranyos, barna szemei érdeklődve, de egy kicsit hidegen néztek le rám, arcán lágy mosoly ült. Mintha egy kis ovodásra nézne, aki most ejtette le a játékát, s arra kéri őt, hogy vegy fel.
 Egy magas, szőke fiú, füzetekkel a kezében. Ő.
 Ő...
 " Ha félsz... Én itt vagyok..."
  Egy magas, szőke fiú, füzetekkel a kezében. Ő...