19. Fejezet +19

 ( Há' gyerekek... o.O én még soha az életben nem írtam ilyen rövid szexet... de komolyan. Általában húzom vagy húsz oldalon - enyhe költői túlzással - és még csak utána jön a lényeg. :/
 Nyuh, mindegy, akkor is normális fejezet lett ez végre, nem olyan rövid, mint az előzőek! Szóval ez itt, kérem szépen + 19, aki nem bírja, ne olvassa! ( bár ettől mondjuk eommát nem féltem XDD;) és senki ne várjon most valami hú de nagy, extra perverz jelenetet ( mert ugye a szex önmagában nem az :"D ) ez inkább olyan depis szex lett, nem pedig a megszokott.
Éééééés ugye egy ideje már nem volt friss... az volt, hogy múlthét szerdán feltöltöm ezt a fejezetet, el is készült, csak az előző fejezethez nem írt senki X'D Ezért úgy döntöttem, inkább nem teszem fel az újat, szemétkedni akartam egy kicsit, na... ;) Pénteken pedig nyaralni mentem egy hétre, ahová nem vittem a tabomat. De mostantól megint folyamatosan lesz friss, még így, iskola mellett is. Bár remélem, szeptemberig sikerült befejeznem ezt a sztorit.
 Jó olvasást! =D )





KyungSoo pov:

 LuHan... Használj ki! Kérlek! - suttogtam rekedten - Olyan jó...
 Fogalmam sincs, miért mondtam ezt neki. Nem akartam, hogy kihasználjon, csakis arra vágytam, hogy ez a pillanat örökké tartson. És mégis... valahogy olyan szinten ellepte az agyamat valamiféle köd, hogy nem érdekelt, szerelemből teszi-e, amit tesz, vagy szeretethiányból, az tűnt egyedül lényegesnek, hogy végre megteszi.
 Tudtam, hogy ellenkeznem kellene, amit bár megpróbáltam, úgy látszik, mégsem eléggé: nem hogy neki, magamnak sem tudtam parancsolni. Az lett volna a helyes, ha ellököm, leszidom, aztán míg én vacsorát készítek, ő elmondja, min borult ki ennyire. De nem tettem. Éhesen faltam ajkait, éreztem, hogy ez az utolsó alkalom. Vígasztalni, nyugtatni, szeretni akartam, amíg még megtehetem, és bevallom, akkor meg sem fordult a fejemben, hogy ezzel mindkettőnknek csak fájdalmat okozok. És nem LuHan lesz a hibás mindezért.
 Lehúztam róla a fölsőjét, majd a sajátomat is. Gyorsan hozzátapadtam, kezeimmel magamhoz szorítottam, görcsösen, úgy, hogy az már szinte fájt, ajkaimmal nyakának puha, selymes bőrét kóstolgattam. Finoman megszívtam a bőrét, minden milimétert végigcsókolgattam rajta, belélegezve édes illatát, ami csak mégjobban elbódított. Úgy éreztem, részeg vagyok, innen már nincs visszaút. Talán tényleg nem is volt.
 Ő sóhajtozva simogatta a hátamat, kezei végigsiklottak az egész felsőtestemen, mellkasomról oldalaimra, oldalaimról a hasamra, onnét a karjaimra, puha ujjbegyei úgy kényeztették a testemet, mintha valami nem is evilági lény lenne: ilyen élvezetet ember még nem okozott. Hasfalam megremegett, mire ő lassú, körkörös, erőteljes és mégis gyengéd mozdulatokkal kezdett el ott maszírozni.
 Ajkaim lejjebb vámdoroltak, megnyaltam a kulccsontját, s végre én is elkezdtem őt simogatni. Úgy tűnt, rájöttem, ha nem kapaszkodok belé annyira, akkor sem megy el. Csókolgatni kezdtem a mellkasát, édes sóhajai jólestek a fülemnek, öntudatlan mosolyra húzódott a szám tőle. Behunyt szemekkel kényeztettem finom bőrét, néhol gyengéden megszívva, míg ő a hajamba túrva ösztönzött a folytatásra. Csípőjét hirtelen előre lökte, mire felpillantottam az arcára: az olyan meggyötört, kétségbeesett és félelemmel teli volt, hogy egy másodpercre abbahagytam a simogatást - majd engesztelően ismét csókolgatni kezdtem, most már a hasát is. Tenyereimmel és a számmal is kényeztettem itt, alhasát puszilgattam, fentebb simogatni kezdtem, s a lehető legnagyobb biztonságot akartam sugallni neki. Gyengéd voltam, óvatos, ami nem csak neki, de nekem is nagyon jólesett: először azt hittem, ha egyszer sor kerül erre, biztosan letámadom, és széttépem. De nem... azt nem tudnám élvezni.
 Mosolyogva lesimogattam róla a nadrágját, kezeimet végighúzva két combján. Aztán finoman terelgetni kezdtem őt a hálószoba felé, közben belemarkolva a fenekébe. Halkan felsóhajtott érintésemre, én pedig ledöntöttem az ágyra. Még szemeztem vele egy pillanatig, majd kezeimet két oldalt a nyaka mellé támasztottam, s félig ránehezedtem. Ugyan láttam a félelmet megcsillanni a szemeiben, tudtam, hogy nagyon élvezi ezt a fajta törődést, nem véletlenül jött hozzám. Újra nyugtatóan kezdtem csókolni puha ajkait, ő a nyakam köré fonta a karjait.
 Itt volt az a pont, amikor én is aggódni kezdtem. Én még soha... sosem... sosem csináltam ezt senkivel, nem még férfival. Tudtam, most mi következne, hiszen már levettem a nadrágját, csak az alsója takarja még, de... félek. Mi van, ha elrontom? Ha nem lesz jó neki? Azt nem bírnám ki... azt akarom, hogy ugyanúgy élvezze, mint én most, úgy nyögjön alattam, hogy a falak is beleremegjenek. Mégis rettentően ideges lettem, amikor ismét lehajoltam hozzá, ezúttal a csípőjéhez. Előnedvei enyhén látszódtak már fekete alsóján, én pedig nyeltem egyet. Nem szabad elrontanom. Most nem.
 Vágyakozva lökött egy aprót a csípőjével, mervedő tagja majdnem elért a számig. Gyerünk... jó lesz, csak csináld!
 Kissé remegő kezekkel lehúztam róla az utolsó ruhadarabját is. Nyeltem egy nagyot, s bár félve, de a számba vettem, először csak makkját. Igazából csak szerencsétlenkedtem vele, de mikor mélyebben belenyaltam, egy hatalmasat nyögött. Rápillantva láttam, ahogy kis körmei a takaróba mélyednek, a csípője kicsit megemelkedik, a teste megfeszül, arca kéjes grimaszba torzul és ráharap ajkaira. Olyan gyönyörű... szemei fájdalmas, de mégis élvezettel teli csillogása ha lehet, még jobban elvette az eszem: fogalmam sincs, honnét merített bátorsággal fogadtam őt egyre inkább a számba. Mozgatni kezdtem a fejem, először csak lassan, majd egyre gyorsabb tempóban. Fejét oldalra vetette, szemeit most már összeszorítva nyögött, a háta ívbe feszült. Együtt rándult a nyelvem minden egyes mozdulatával, és éreztem, most igazán az enyém. Talán soha többé, de most igen.


 LuHan pov:

 Éreztem, ahogy megremeg a hasfalam. Minden egyes apró mozdulatával közelebb repített az orgazmus felé, a testem úgy mozdult, ahogy ő irányította. Összeszorult a gyomrom, majd ellazult, hirtelen görcsbe ugrott, s megint elrenyedt, az izmaim megfeszültek, aztán újra abbamaradt a szorító érzés. Úgy tűnt, a szívem együtt dobban az ő nyelvének mozgásával, minden apró nyalásával erősödött a bizsergés az ágyékomban, átterjedt az egész testemre, a forróság tovább nőtt: szinte lángoltam. A fejem lüktetett, a külvilág eltűnt, csak forró izmát éreztem merevedésem körül, ami időnként olyan pontokat érintett meg, hogy nem tudtam visszafojtani a nyögéseimet.
 Mikor már tényleg nem kellett sok, hogy elélvezzek, eltoltam magamtól, s ködös tekintettel pillantottam az ő boldogságtól ragyogó szemeibe. Becsapom őt... tudom, tudtam. Mégsem tettem ellene semmit, csak hagytam, hogy szeressen, ezzel talán tényleg elrontva köztünk mindent.
 Rámmosolygott, majd ismét fölém mászott. Én, látva, hogy rajta még nadrág is van, gyorsan lehúztam a farmerja cipzárját, kigomboltam, hogy levehessem róla. Segített a dologban, lerúgta magáról a ruhadarabot és lehajolt hozzám egy újabb csókért.
 Nyelve átcsusszant a számba, végigsimított az enyémen, lustán térképezte fel minden szegletét, néha óvatosan ráharapva ajkaimra. Minden mozdulatában éreztem, mennyire sokat jelent ez most neki, mennyire vágyott már erre, s hogy nem látja, mi lesz a vége. Valójában én sem láttam akkor még, csak az volt a fontos, hogy szeressenek. Nem akartam mást, mint hogy valaki magához húzzon és igazán, tiszta szívből szeressen, úgy, ahogy mindig is szerettem volna. És most... most végre megkaphattam ezt. Talán meg sem érdemlem, vagy legalábbis azok után, amit most KyungSoo-val művelek, biztosan nem. De nem voltam képes gondolkodni: csak az lebegett előttem, hogy ő itt van velem, értem van itt, engem szeret, senki mást. Csak én vagyok neki. És abban a pillanatban, azt hiszem, szerelemhez hasonlót éreztem iránta.
 Hasonlót... vágyat. Undorító testi vágyat, amit én valahogy mindig is megvetettem, erre most a csapdájába kerültem. Elvette az eszemet, olyan emberhez vonz, aki a barátom, akire soha nem lettem volna képes úgy gondolni, mint akár SeHunra. Nem. Soo a barátom, nem valami ribanc - aminek én érzem magam - akivel ezt megtehetem.
 Milyen kár, hogy ez akkor nem jutott eszembe...
 Finoman megmarkoltam őt a boxerén keresztül, mire belenyögött a csókba. Aztán a kezem lassan mozogni kezdett, lágy, óvatos mozdulatokkal maszíroztam őt, időnként durván megnyomva, amire fájdalommal vegyes élvezettel felnyögött. Hüvelykujjam makkját járta körbe, gyengéden nyomkodtam, pumpáltam őt a beteljesülés felé. Végül lehúztam róla a boxerét, egy pillanatra abbahagyva a kényeztetését, ekkor azonban eltolta a kezemet. Felnézve rá láttam, nincs sok hátra, ezért engedelmesen magam mellé eresztettem vissza a karomat. Várakozóan pillantottam rá, hiszen tudtam, semmi esélye annak, hogy én kerüljek felülre. De... alulra sem akartam... nem akartam fájdalmat, semmi rosszat, csak a mennyországot. Azt, amit most ő nyújtott nekem.
 Szemei kétségbeesetten csillogtak, ahogy látta rajtam - gondolom - hogy ezt nem szeretném. Nem hinném, hogy ő olyan tapasztalt lenne, de megértette a jelzésemet így is: gondoskodó, sokatmondó mosolyra húzódtak ajkai, s ujjait végighúzta a bejáratomnál. Beleborzongtam az érzésbe, de megnyugodtam, amikor összefogta keménnyé duzzadt tagunkat, hogy együtt kezdje kényeztetni a kettőt: egyszerre nyögtünk fel, ahogy ujjai rákulcsolódtak merevedéseinkre. Ködös tekintettel könyörögtem a folytatásért, amit ő azonnal meg is adott.
 Megint az az érzés... az, amikor megfeszül az alhasam, remegni kezdek, s mintha egy vulkán készülne kitörni belőlem, szinte fortyog bennem valami. Valami, aminek ki kell törnie belőlem, különben megőrülök... úgy tűnt, ez KyungSoo-nál sem lehetett másként, egyre gyorsabban mozgatta a kezét, ujjai meg-megnyomták az érzékenyebb pontjaimat, éreztem, hogy már nincs messze a gyönyör kapuja: a légzésem az eddiginél is gyorsabb lett, akaratlanul löktem a csípőmmel, a szám kiszáradt, a testem egyre inkább remegett, kielégülésért áhítozva. A rajtam ülő félig behunyt szemekkel figyelte az arcomat, mellkasa szaporám emelkedett fel-le, fogai ajkaiba mélyedtek, olyan erősen, hogy szinte nekem is fájt. Arca hirtelen megfeszült, ahogy a tempó őrültté vált, a lábai megremegtek.
 Egy pillanatra még találkozott a tekintetünk, a csípőnk egymásnak feszült, majd a kiáltásunk egyszerre hangzott fel...


 A mellettem fekvő zihálása lassan átváltozott halk, egyenletes szuszogássá, karja az oldalamon teljesen elernyedt, s tudtam, sikerült elaludnia. Legalább neki sikerült... én éberen feküdtem az ágyban, neki háttal, míg ő egyik kezével magához húzott, szorosan tartva, nehogy elmenjek. Néha álmában is kicsit megszorított, arcát jobban hozzányomta a hátamhoz, de egy-két pillanaton belül ismét eltűnt belőle a feszültség, csak gyengéden tartott tovább. Keserűen elmosolyodtam tettére, és hiába imádkoztam érte, szemeimbe ezúttal nem gyűltek könnyek. Bárcsak... a sírás nem old meg semmit, de könnyít a dolgokon, ki tudom magamból adni a feszültséget, a bánatot, ami bár visszatér mindig, mégis segít. Most azonban olyan száraz volt a szemem, mintha nem is pislognék már mióta.
 Kifejezéstelen arccal meredtem magam elé, elrévedő tekintettel figyeltem az összegyűrt lepedőt. Az agyam igazából kikapcsolt, nem gondoltam semmire, csupán néha egy-egy számot mondtam ki magamban: egy...kettő...három... a gyűrődéseket számoltam a fehér anyagon, minden egyes kis dombocskát rajta, amikor pedig elvesztettem a fonalat, kezdtem előről. De mintha egyre több és több lett volna belőlük... soha nem értem a végére.
 A kezem néha kissé belemarkolt a halványnarancssárga huzatú takaróba, majd elernyedt, gyűrögetni kezdtem, s azt is abbahagytam.
 Olyan... furcsa volt. Éreztem, hogy nem érzek semmit. Néha, amikor elakadtam a számolással és kiesett minden, láttam magam, amint fekszem az ágyon. Vakon bámulok előre, lassan veszem a levegőt, ujjaim alig mozdulva piszkálják a takarót.
 Nem tudtam, mit kellene most tennem. Kihasználtam a barátomat. Illetve... őt is. Mindenkit. De őt a legjobban, úgy, hogy azt nem bocsátom meg magamnak. Gyenge voltam, ezért eljöttem hozzá, hogy kihasználjam az érzéseit, ezáltal könnyítve a saját lelkemen. Komolyan nem értem, miért tettem, hiszen tudtam, hogy nem megoldás semmire. Egészen addig a pillanatig tisztában voltam mindennel, amíg valahogy be nem kerültünk a hálószobába. Akkor... akkor éreztem, hogy eltűnik belőlem az az űr, hogy kellemes érzés tölt el teljesen, elborul az agyam, de nincs is rá igazán szükség. Nem kellett gondolkodni, semmit csinálni, csak azt, amit a vágy diktált: abban a pillanatban csodás volt. Most pedig átok.
 Halkan sóhajtva megmozdultam. Először csak éppenhogy, talán azt sem fogtam föl, hogy direkt csináltam, vagy csak hirtelen megrándultam. Aztán óvatosan, vigyázva arra, hogy Soo-t ne ébresszem föl, kibújtam a karja alól, hogy felkelhessek.
 Felvettem a ruháimat, s már indultam is volna kifelé, akkor azonban megtorpantam. Nem mehetek el csak úgy... nem tudom megtenni. Nem... valamit írnom kell neki, vagy mit tudom én! Nem mintha az segítene, legfeljebb a lelkiismeretem lenne kicsit könnyebb, hogy nem hagytam itt csak úgy. De mit írhatnék?
 Felé fordultam, s gyászosan méregettem nyugodt arcát. Odamentem, hogy jobban betakarjam, mert a válla szabadon volt, majd fölé hajolva megsimogattam az arcát: mit fog szólni, ha felébred? Azt hiszem, tudja, miért tettem, de akkor is. Ez semmire sem magyarázat.
 "Nos... nem tudom, mit írhatnék. Ezt nem tudom megmagyarázni, ezért azt sem kérhetem, hogy megérts, vagy hogy ne haragudj. Nem is teszem. Csak azt szeretném, hogy tudd, te nem ezt érdemled, keresned kell magadnak egy rendes srácot. Én... én akaratlanul is képes vagyok ilyen gusztustalan dolgokat elkövetni, s hidd el, a legjobb barátom, az "anyám" vagy, szeretlek, de most nem merek majd egy ideig a szemed elé kerülni. Ezt azért ugye megérted...?
           LuHan" - írtam egy kisebb papírra, letettem az éjjeliszekrényre. Ez sem fog segíteni, de tényleg képtelen lettem volna úgy elmenni innét, hogy nem hagyok valami üzenetet.
 Akkor most... viszlát, KyungSoo.




 ( Hát Lulu egy kis... kis tudjátok mi! o.O Az az igazság, hogy nagyon megtetszett nekem a HanSoo párost, és muszáj volt írnom egy ilyen részt is. Egyébként ez benne sem lett volna a történetben... :3
 Azért remélem, tetszett, nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre! =D )