8. Fejezet

 ( Nyuh, szióka mindenkinek! Nem is tudom... szerintem kicsit perverz lett ez a rész... aham, kicsit... kicsit nagyon. Szóval bocsánat, de nagyon beindult a fantáziám, és nem tudtam Soo-t békén hagyni! =D De hé, gyerekek, hát megint van KyungSoo pov!!! Jó olvasást! ;) )




 LuHan pov :

 Mire hazaértem, Jongin már rég aludt. A nyála egy kis csikban megindult a szája szélén, végigfolyt az állán, majd végül a párnába ivódott.
 Égve hagyta a kislámpáját, ezért láthattam az arcát. A tankönyvei az éjjeliszekrényén voltak szanaszét dobálva, egy ceruzája a földön, köntöse hanyagul rávágva a székére. A nadrágja, amiben azokat a rony lábait szokta mutogatni, szintén nem voltak a szekrényeben, bár ezen meg sem lepődök : az mindig a székén van. Mondjuk, azért lenne egy kérdésem : mikor mossa ki?! Mert azt en még soha nem láttam! Azt igen, hogy mindig ugyanezt veszi fel, ha megy táncolni, de hogy ez aznizzadtságon kívül más vzet nem kapott, az is biztos...
 Leguggoltam mellé, s aranyos arcát figyeltem. Kicsit ugyan gondterheltnek tűnt,mint aki álmaiban sem tud elszakadni a valóságtól, de tátott szája és borzolt haja inkább egy hosszas játék után szunyokáló óvódásra emlékeztetett. Tudtam, hogy valójában elegge ideges lehet, hiszen valamiért eléggé berágott KyungSoo-ra, s valószínűnek tartom, hogy most már rám is.
 Keserűen elmosolyodtam.
 Szinte még sohasem veszekedtünk Jonginnal, vagy ha igen, akkor csak aproságokon, ami nem is volt igazi civakodás. Inkább csak a kaján, időnként egy-egy pólón kaptunk össze, de végül mindug vigyorogva, jókedvűen mentünk a dolgunkra. De most... most tudom, hogy én is megsértettem őt és ez fordítva is igaz.
 Ekkor láttam, hogy megrándult egy apró izom az arcán, száját lassan becsukta, majd összeráncolta a szemöldökét. Hangos lettem volna? Pedig igyekeztem halkan besurranni a szobába, hogy ne ébresszem fel, azonban alig telt el egy-két perc és már nem aludt. Talán megérezte, hogy figyelem, vagy mi...?
 - LuHan...? - kérdezte halk, selymes hangon, látszott, hogy még félálomban van.
 - Bocsánat... nem akartalak felébreszteni.
 - Semmi baj... - morogta, s felült - Hol jártál? Látod te, hány óra?!
 - Késő van, tudom, csak... a parkban voltam. Sétáltam egyet.
 - Szerintem ez valami maratoni táv lehetett... nem éjjel kell sportolni! - megdörzsölte a szemeit, majd rámpillantott. Máskor nagy szemeit most alig lehetett látni, annyira hunyorgott, haja pedig mind a nyolc/kettő égtáj felé állt : okkal mondhattam rá, hogy kevésbé jóképű, mint egy ufó.
 - Jól van na... - húztam el a szám - Te meg, ha jól látom, elfelejtetted, mit jelent a rend, igaz? Amúgy is, mikor mostad ki utoljára azt a gatyát?
 - Minden héten, már ha ugyanarra gondolunk... a rend miatt meg ne nyavajogj, máskor is én takarítok! - visszadőlt a párnára, s behunyta a szemeit. Fáradtnak tűnt, sokkal inkább, mint máskor... persze, hát most keltetted fel, te barom! Még jó, hogy totál ki van ütve!
 Összeráncoltam a homlokom saját hülyeségemen, majd újra arcát kezdtem figyelni : furcsa volt az a határtalan nyugalom, akit rajta láttam, és egy kicsit meg is ijesztett. Ez az ember tényleg pipa... vagy csak alszik? Jó kis alvókája lehet, hanilyen hamar megint bebólintott...
 - Vak vagy. - szólalt meg halkan, mire hirtelen összerezdültem. Mi...? Vak? Akkor most nem alszik? És miért vagyok én vak?
 - Te-tessék?
 - Vak vagy. Nagyon... nem látsz tovább az orrodnál, nem tudsz olvasni a sorok között, én meg egy kibaszott költő lehetnék... miért is? Nem tudom, csak úgy eszembe jutott. Akkor is vak vagy. - nagyon halkan beszélt, hadart, így alig lehetett érteni a mondandóját. Közelebb is hajoltam, próbáltam a szájáról olvasni, de az sem ment. Költő...? Vak...? Miért vagyok én vak? Ő meg miért költő?
 - Te lázas vagy? Nem vagyok vak! Mire gondolsz?
 - Mondom, vak vagy, erre gondolok. Nem látod azt, ami ott van előtted, pedig kínosan egyértelmű.
 - Jaj, ne mondd, hogy megint KyungSoo-ról van szó... meddig akarsz még civakodni ezen? - sóhajtottam, s kérlelően néztem rá, pedig tudtam, hogy nem látja. Most azt akarja, hogy megint vesszünk össze? Minek? Egyszer nem volt elég? Egyáltalán min ugrottunk egymásnak? Ezt sem értem... mi a baj Soo-val? Mi az, hogy "undorító"? Arra az emberre...?
 Ahogy ezen gondolkoztam, kezdett megint felmenni bennem a pumpa : mi baja vele?!
 - Addig, amíg fel nem fogod, mit akarok mondani. Ilyen egyszerű.
 - Ah, igen, de nem mondasz semmit! Csak annyit, hogy vak vagyok, azt meg megértettem elsőre is! - összefontam a karjaimat - Mit mondanál még?
 - Miért ment el?
 - Én is ezt kérdezem! Fogalmam sincs!
 - Pedig egyszerű. Nagyon. - halványan elmosolyodott, s akaratlanul is eszembe juttatott valakit. "Őt"...
 Megráztam a fejem. Nem. Jongin nem lehetett ő! Hiszen... miért csókolt volna meg? Érettebb a koránál, valóban "bölcsnek" mondható, de... nem. Biztosan nem. Ő nem csinálná ezt velem, nem rejtegetné az arcát és nem... nem szeretne. Csak mint barátot. Tudom, biztosra tudom. De most mégis... mintha vele beszélnék. Mintha újra elmondaná, mit nem értek, próbál segíteni, nyugodt maradni, ha már én sosem vagyok az. Elvégre... volt ideje átöltözni, utánam jönni.
 LuHan, te rohadtul hülye vagy! A legjobb barátod, oké? Miért nézel mindenkit melegnek azért, mert te is az vagy?! Nem, nem vagy az... basszus!
 - E-Egyszerű?
 - Az. - itt kinyitotta a szemeit, s csibészesen rámvigyorgott - Olyan kanos volt, hogy az kilóméterekről látszott!


 KyungSoo pov:

 Nem hiszem el... most aztán pipa lehet rám... mit képzeltem, hogy csak úgy otthagyom őket? Minden magyarázat nélkül? És Jongin... ő... basszus, ő mindent tud. Mindig, mindent, ezt eddig is tudtam, de most olyan egyértelmű, hogy az már kínos. Láttam, hogyan nézett, hogy tudja, mi bajom van. Tudom, hogy tudja... fogalmam sincs, honnét, de ő mindig egy lépéssel előttünk jár, előttem és LuHan előtt is. Talán ezért utált a kezdetektől fogva, talán már akkor látta...? Amikor szinte még én sem fogtam fel, hogy... hogy szeretem?
 Bárcsak a fejébe látnék... nem, inkább nem. Bunkó, akaratos, hideg és még sorolhatnám. NEM akarom tudni, mikre gondol.
 Csörgött a telefon.
 Hirtelen megrezzentem, mivel ez az idegesítő hang nagyon nem illett a gondolataimba, de aztán gyorsan felvettem : anyu.
 - Igen?
 - KyungSoo? Szia, kicsim, hogy vagy? Tudom, hogy késő van... előbb szerettelek volna hívni, de nem volt egy kis szabadidőm sem. Ugye nem ébresztettelek fel?
 - Áh, dehogy... - ha tudná, hogy most értem haza... - jól vagyok, köszi. Szenvedek az angollal, egyébként minden más megy. Ti hogy vagytok?
 - Jaj, kincsem, nem a sulira gondoltam... mi nagyin fáradtak vagyunk, és... lehet, hogy eltolódik ez az ügy egy kicsit. Valószínűleg csak decemberben jövünk majd haza, oké? És hogy van a kis barátod, LuHan?
 - Késtek...? - itt tartottam egy kis szünetet - Jól van... jelenleg szerelmes a suli legokosabb f... lányába, és totál oda van, egész nap ezt hallgatom.
 - Aranyos... úgy szeretem azt a fiút, olyan kislányos! Csoda, hogy nem vagy belé szerelmes! - keserűen, fáradtan felnevetett, nekem pedig az a kis félmosoly is lefagyott az arcomról :
 - Nem, anyu, nem vagyok meleg. Nekem valami cuki, szőke kislány kell, nem ő...
 - Miért, ő milyen? Szőke, cuki és kislányos! Na, mindegy, ez igazán nem lényeges. Otthon nincs semmi gond?
 - Semmi... apu?
 - Ő még nem végzett a munkával, de most már nekem is mennem kell... hiányzol kicsikém, szeretlek!
 - Én is... titeket...
 Letette.
 Ott álltam a szobám közepén, s éreztem, hogy egy darabig el sem fogok mozdulni onnét. " Csoda, hogy nem vagy belé szerelmes!" Aztán pedig anya magashangúm tisztán csengő kacaja. Nem, nem akarom szeretni... utálom... ellopott tőlem mindent! Miatta nem alszom, miatta vagyok zavarban, miatta kell visszafognom magam, miatta vagyok most "ilyen" állapotban, miatta kell Jonginnal találkoznom, miatta kell féltékenykednem SeHunra... minden miatta van. Egy szemét kis dög, akit minden normális ember elkerül, mert úgy is csak tönkretesz.
 Erre maradnak még egy hónapot. Hazajönnek egyáltalán karácsonyra? Kivel beszéljem ezt meg, ha nem anyuval?! Ő megért... tudom, hogy sok a dolguk, hogy folyton üzletelnek, de... miért nem jönnek haza? Egy nyavajgós kisgyerek vagyok, tudom, de akkor is, szinte nem is találkozunk! Jó, ha két-három hónapot itthon vannak egy évben. Mert nekik dolguk van... értem, hogy elfoglaltak, hogy ezért vagyunk ilyen jó helyzetben, mert ők mindig dolgoznak, de szeretnék még gyerek lenni...!
 Ajkaimba haraptam, s a kezem ökölbe szorult.
 Még felhívni is alig szoktak...
 Eltettem a telefonom, s elhatároztam, hogy ha már egyedül vagyok, akkor... miért ne nézhetnék én "olyan" filmeket? Senki sincs itt rajtam kívül, ráadásul még nem láttam pasikat... hát... úgy... és ha egyszer megerőszakolom azt az embert? Tudnom kellene, ho pontosan mit csinál pasi a pasival, nem...? Amúgy sem ártana most valami ilyesmi a kis... kis Soo-nak.
 Lenéztem a nadrágomra és szemeimet majdnem követték a kezeim is.
 Nem, KyungSoo, ez.., gusztustalan...
 Beírtam a keresőbe körülbelül tíz féleképpen, hogy meleg pornó, mire kiadott néhány videót. Mondanom sem kell, már abba belepirultam, ahogy a képeket láttam... de mi rossz lehet ebből? Végül is, csak nézem, semmi más... rákattintottam egy videóra. Természetesen lassú volt, várni kellett legalább egy öt percet, mire normálisan betöltött. Aztán...
 Két felnőtt férfit láttam, munkatársak voltak. Meg... meg egy kicsit több is.
 Éppen csak negyven perces volt a video, de ez idő alatt sikerült elérni, hogy fülig piruljak, és... hát azt. Azzal tisztában voltam, hogy nagyjából hogyan csinálhatják, de ahogy LuHant és magamat képzeltem a két férfi helyébe, egészen más volt. Szinte hallottam, ahogy nyögött alattam, éreztem ahogy ujjai "oda" érnek... basszus...
 Kezeim megindultak a nadrágom felé, levettem az övemet és a farmeromat, majd benyúltam az alsómba is. Magam elé képzeltem LuHan arcát, zihálását, ahogy elkezdtem mozgatni a kezemet. Kipirult arccal, ködös tekintettel nézett rám, míg egész hosszom el nem tűnt a szájában...
 - Ah...!