Figyelj már rám!

 ( Éééés meghoztam a one shotot!!! :3 El se hiszem, hogy sikerült... komolyan. Sokáig húztam vele az időt, és igazából ezt ma sikerült kitalálnom. Az eredeti tefv egy sátorozós lett volna, de tényleg az utolsó mondatoknál akadtam el, úgyhogy ezt két-három óra alatt írtam meg. >< Hosszabbra sikeredett, mint a másik, egyrészt azért, mert ezzel sokkal többet késtem, másrészt meg majd úgyis kiderül a történetből. =D Szóval akkor...
 Ezt küldöm a kis Nonókámnak, aki mindent figyelembe véve nyomoz a titokzatos hercegem után, halált megvető bátorsággal tippel rá, és mitöbb, időnként még ő ad nekem ötletet ahhoz, hogy hogyan tereljem el a gyanút mégjobban az igazi maszkosról! ;) <3 <3 <3 )




 - Chulieeeee-ee-eee! - hangzott fel HongKi már-már irritálóan magas hangja, ahogy a mellette fekvő nevét énekelte.
 Azonban HeeChul oda se figyelt rá: úgy tett, ahogy eddig, halál nyugodtan olvasgatta a könyvét az ágyon, szeme se rebbent, amikor a fiú integetni, ugrálni, nyüszögni, kiabálni, énekelni kezdett neki. Mint egy nagy gyerek... egy kicsit nem foglalkoznak vele, és máris megőrül. Igen, egyrejobban kezdte azt érezni, hogy HongKi egy csintalan gyerek, akinek ha nem adják oda a játékát, azonnal világvége riadót fúj. Azonban ezzel akadt némi probléma : az imént említett "játék" maga HeeChul volt. Ő pedig nem szeret játszani.
 - Hjaj, legalább figyelj már rám! Minek olvasod azt a könyvet? Te mindig csinálsz valamit... de mindent nélkülem...! - maradt abba hirtelen a nyüszítése. Helyette felkönyökölt a párnára, s durcásan nézett HeeChul arcára. Aki persze nyugodtan lapozgatott tovább... - Miért vagy ilyen?
 - Milyen vagyok?
 - Gonosz... és szótlan.
 - A "gonosz" és a "szótlan" jelenti nálad az "elfoglalt"-at?
 - De legalább beszélsz. - sóhajtott a fiú. Legalább beszél... de mostanában azt is egyre kevesebbet. Mindig csak olvas, főz, alszik, vagy nincs otthon. Jóformán hozzá se szól, legfeljebb egy köszönés, vagy helyzetjelentés erejéig. Ja, igen, meg a lepattintás... az már nagyon jól megy neki.
 - Eddig is beszéltem, nem?
 - Igen. "Szia... Jó éjszakát... Kérsz enni? Aludj... Majd jövök... Hagyjál... Olvasok... Mi bajod van?" Ez aztán a tartalmas beszélgetés! - elhúzta a száját. Vajon HeeChul egyáltalán felfogja, amit mond, vagy még a válaszokat is abból a könyvből olvassa ki?
 - Mindig akkor akarsz valamit, amikor olvasok.
 - Mert te mindig olvasol! Vagy alszol... akkor meg nincs szívem felébreszteni...
 - Vagy félsz, hogy kinyúvasztanálak, mi?
 - Határozottan gonosz vagy... mi bajod mostanában? - jobb ötlet híján fejét HeeChul karjának döntötte, s behunyta a szemeit. Hallotta a lapok surrogását, a fiú halk lélegzetvételeit, odafigyelt minden apró mozdulatára. Csakhogy nem csinált semmit... érdekes könyv lehet, ha nem tud elszakadni tőle. De ő mindent elolvas... az összes könyv érdekes lenne? Vagy csak HeeChul túl igénytelen... egyáltalán mi a címe? Azt sem tudta. Nem foglalkozott vele, csak nyaggatta a fiút, hogy tegye már le a kezéből, és ne antiszockodjon naphosszat.
 Kicsit hozzádörzsölte a fejét a másikhoz, de semmi reakció : mintha megint lapozott volna, de semmi más.
 - HeeChul...? - szólalt meg halkan újra, a szemeit még mindig nem nyitotta ki. Minek...? Úgyis csak olvas tovább, nem fog ránézni. Csak tudná, mi ez a "nem foglalkozom veled" mostanában...
 - Hm?
 - Asszem, be kell valljak valamit.
 - Mondjad! De ha kiderül, hogy te szartál az alomba a macska helyett...!
 - Mi...? Ezt meg honnét veszed? - pislogott fel nevetve HongKi. Tekintete még mindig nem találkozott a fiújéval, de nem is számított másra. Hangja unott volt és monoton, gépies, ezért tudta, hogy tovább olvas, viszont meglepte, hogy viccelt. És valahol mélyen ennek is nagyon örült. Haladás, talán egyszer leteszi azt a könyvet...
 - Csak vicceltem. Na, mondjad!
 - Hát... tudod...
 - Aham...
 - Nos... - szégyenlősen elmosolyodott, s most valamiért mégis örült, hogy HeeChul olvasott, nem pedig őt figyelte - Szerintem... kanos vagyok... de úgy nagyon.
 - Mindig az vagy, mit kell ezen bevallani?
 Az unott hang hallatán HongKi arcáról eltűnt az a kis mosoly is. Már megint... megint szinte meg sem hallja, amit mond neki! Mi az, hogy "...mindig az vagy..."?! Nem is... csak... napi szinten. De mostanában nem is foglalkozott vele, vagy "elfoglalt" vagy pedig "fáradt" volt. Tehát vagy aludt, vagy olvasott... akkor mit vár? Hogy minden gond nélkül élje ezt túl?
 - Mióta nem szexeltem, basszus!?
 - Nem régóta...
 - Anyám, neked meg mi bajod van? Impotens vagy?!
 - Nem.
 - Jah, tényleg, csak elfoglalt... az mindjárt más. - fejét visszaejtette a fiú karjára, s kétségbeesett arccal meredt a takaróra. Tuti impotens... mi más baja lehetne? Vagy depressziós? Mitől? Arról tudna, hogyha valami ilyen problémája lenne. Mindent elmondanak egymásnak, tehát ez végülis kizárható. Igen... impotens.
 - Pontosan.
 - Akkor sem értelek. - suttogta maga elé. Ki kell találnia valamit... legalábbis, kellene. De mit? Mindennel próbálkozott : kedveskedéssel, piszkálássál, nyugtonhagyással, duzzogással, mégsem jött be semmi. Csak azt érte el vele, hogy kezdte egyre rosszabbul érezni magát, és saját magában kereste a hibát. Mintha HeeChul állítólagos elfoglaltsága fekete felhőként lebegett volna felette, aztán amint hozzászólt a fiúhoz, az eső szakadni kezdett a felhőből, elmosva minden próbálkozását. Mit tehetett volna? Várt. Egészen a mai napig, mert ma reggel szinte hányingere támadt, ahogy meglátta HeeChult, kezében azzal az átkozott könyvvel. Ezért megint a piszkáláshoz folyamodott, ami természetesen most sem aratott sikert, csak a fiút idegelte vele. Bár nem mutatott feszültséget, HongKi sejtette, hogy nagyon idegesítheti őt, így mégtovább hergelte : hátha az fog segíteni, hogy leüvölti a fejét, aztán megint normális lesz.
 Hát nem jött össze...
 - Én sem értem, miért vagy mindig kanos...
 - Az érthetőbn, mint a te őrültséged.
 - Tudod mit? Maradjunk annyiban, hogy igazad van. - most kezdene ideges lenni?
 HongKi felkapta a fejét, pedig a hangja cseppet sem változott. Rá akarja hagyni az egészet és nem foglalkozni vele... most kéne teljesen kihúzni a gyufát? Vagy azzal csak mégjobban elrontana mindent? Nem meri... jobb HeeChulnál nem átlépni a határt. Nem látta őt még igazán mérgesnek, talán ezért is tartott tőle annyira. Jobb lenne békénhagyni...? De akkor eddig minek nyüszített itt mellette?
 Felsóhajtott, s mégegyszer felpillantott a fiúra. Mihez kezdjen?
 Végül hirtelen ötlettől vezérelve megkérdezte :
 - Aludhatok rajtad...?
 HeeChul kissé elmosolyodott a bátortalan kérdésen, de aztán újra elmerült a könyvében:
 - Persze... mindig rajtam alszol.
 - Akkor jó. - halványan mosolyogva felkúszott a fiú hátára, aki így nehezen tudta már csak könyökén tartani magát. Ezt HongKi is nagyon jól tudta, ezért még fészkelődött is egy kicsit, hogy az alatra fekvő végül teljesen kinyúljon az ágyon. Terve nem vált be, mert a fiú csak morgott egyet, kicsit fészkelődött, aztán nyugodtan olvasott tovább. HongKi kedve szerint fetrenghetett rajta, sejtette, hogy HeeChult csak az érdekli, hogy kiolvassa azt a könyvet, nem pedig az, hogy addig a szöszi mit művel rajta. El is mosolyodott a gondolatra, hogy mi mindent csinálhatna vele, hogy végre kiverje a fejéből azt a hülye könyvet. Hol kezdje?
 Mégszélesebb vigyorral az arcán nyúlt az alatta lévő oldalához. Lassan elkezdte cirógatni egyik kezével, miközben lassan a nyakába fújtatott. Igen, ez az ő gyengepontja... ami azonnal meg is mutatkozott : a nyaka enyhén libabőrös lett, ezzel hízelegve HongKinak, hogy folytassa a tevékenységét. Ismét fújtatott egyet, majd félénk, apró puszikat hintett az imént említett bőrfelületre. Lusta mosollyal az arcán figyelte, ahogy HeeChulon újra és újra borzongás fut végig, keze lassan átvándorolt oldaláról a vállaira, majd a mellkasára is. Közben ajkaival már kissé bebújt a fölsője alá, hogy végigcsókolgathassa a fiú vállait is, ujjai egy pillanatra szintén betekintést nyertek a pólója alá: párszor végigsimított meztelen mellkasán is. Ez volt az a pont, ahol HeeChulból minden akarata ellenére felszakadt egy hangos sóhaj.
 HongKi ha lehet, most mégjobban elvigyorodott, s engedve a kísértésnek, tenyerét áthelyezte a fiú hátára. Ehhez kissé fel kellett emelkednie, de amint keze ismét utat talált a fölsője alá, ez már nem is érdekelte. Minden centimétert végigcirógatott többször is, közben gyengéden harapdálta az alatta fekvő fülét, egészen addig, amíg abból elő nem tört az első igazi, élvezettel teli nyögés.
 Ekkor egyik kezével végigsimítva a fiú egész testét, lekúszott a combjáig, először csak ott simogatta, majd lassan, nagyon lassam rámarkolt HeeChul megmerevedett tagjára. Erre az felhördült, HongKi pedig élvezettel hallgatta a hangját: már ezért is megérte az egész. Imádta a kéjes hangjait hallani, mégha legtöbbször nem is ő volt fölül, akkor is. Csak maga a tudat, hogy ezeket a reakciókat ő válthatja ki belőle...
 Óvatosan elkezdte maszírozni ott lent a fiút,'amire annak egész teste megfeszült. Mégsem reménytelen... ennek örömére gyorsabban kezdett el mozogni, s csak kis híja volt, hogy ne nyúljon saját magához is. Basszus... nem szerette, amikor ennyire türelmetlen. Pláne, hogy mostanában HeeChul nem is nagyon foglalkozott vele, ez a probléma kezdett egyre nagyobb lenni.
 Hirtelen rászorított a keménnyé duzzadt tagra. A fiú kiejtette kezéből a könyvet, s hangos nyögésétől zengett az egész ház. HongKi ajkaiba harapva folytatta a kényeztetést, már várta, hogy párja mikor fordul meg. Azért csinálta ezt az egészet, hogy HeeChul végül önként simuljon hozzá, ne ő kényszerítse még arra is. Érdemes egyáltalán erre várnia...?
 Még végig sem gondolta, amikor az allatta fekvő mozogni kezdett, s egy gyors rántással váltott a pozíciójukon. HongKi bágyadtan mosolyogva süppedt bele a párnába, karjait a másik felé nyújtva, aki készségesen belesimult az ölelésébe. Lehúzta a szöszi fölsőjét, majd először a nyakához hajolt, hogy azt lepje el csókjaival. A fiú édesen sóhajtozott alatta, kezeivel HeeChul hátát simogatva, míg az egész felsőtestét bejárva hagyott rajta apró piros foltokat. Kissé megszívta az érzékeny bőrt a hasán is, gyengéden harapdálta, egészen a nadrágjáig. Ott megállt, lágyan elmosolyodott, s végül csak levette magáról is a pólót. Tényleg, a póló... HongKi ezt el is felejtette, egyszerűen benyúlt alá, ahelyett, hogy levette volna róla.
 Aztán behunyt szemekkel tűrte, amint a rajta fekvő kihámozta őt a nadrágjából, majd az alsójából is. Itt egy kis szünet következett. Nem nézett fel, érezte magán HeeChul pillantását, de akkor sem. Sejtte, hogy csak végignéz rajta egy párszor, aztán elkezdi tágítani. Szükség is lesz rá ilyen sok kihagyás után... ekkor azonban szemei tágra nyíltak, szája néma kiáltásra húzódott. Az érzés, ahogy egy másodperc alatt eltűnt HeeChul szájában... először csillagokat látott, majd tekintete ködössé vált, amint halkan nyögdécselni kezdett a másik nyelve munkálkodására. Együtt rándult a fiú nyelvének minden mozdulatával, egyreinkább kezdett megszűnni a külvilág, csak a forróság, és HeeChul maradt számára...


 - Akkor kifejtenéd, hogy miért kellett ezt csinálni heteken keresztül? - kérdezte, miközben cicásan hozzábújt a másik mellkasához. Álmosan felpislogott rá, tekintete találkozott HeeChul félig nyitva tartott szemeivel.
 - Persze. - nem folytatta.
 - Igeeen?
 - Hadd szedjem összemagam... már félig aludtam, te... - halkan morogva megdörzsölte a szemeit, aztán bágyadtan pislogott le a szöszire. Oké... rendesen kicseszett vele az elmúlt hetekben, ezt el kell ismernie...
 - Szóval?
 - Tanultam.
 - MIT?! - tűnt el azonnal minden álmosság a fiú szemeibeől, s kissé fel is emelkedett HeeChulról. M-Mit csinált...? "Tanult"? Heteken keresztül?! Mire? Ilyen sokat?! És ő miért nem tud róla? Elvileg együtt élnek... vagy nem?! Dolgozó ember, nem valami diák, hogy tanulnia kelljen!
 Mérgesen nézett rá, szemei villámokat szórtak, ellentétben a fiú békés tekintetével. Látszott, hogy ha nem mond semmit, hamarosan tényleg elalszik.
 - Tanultam. Hogy megfeleljek azon a hülye vizsgán, meg dolgoztam, hogy meg tudjam írni a jelentésem. Elég régóta élünk együtt ahhoz, hogy ezekre emlékezz... semmi időm nem volt, az meg, hogy piszkáltál, mégjobban felhúzta az agyam, persze, hogy aztán meg már azért nem foglalkoztam veled. - lágyan elmosolyodott, s összeborzolta a szöszi haját - Úgyhogy ez az időszak minden évben szépen meg lesz simételve!
 - Na neeem!!!



 ( Remélem, tetszett annak ellenére, hogy milyen kis suta lett... :3 <3 )